Afrika   Amerika   Ázsia   Európa

 

 

 

Afrika

 

KKedves Bettina!

 

Életem álma vált valóra azáltal, hogy Mauritiuson házasodhattam össze Andrással. Ennél jobban nem is sikerülhettek volna a dolgok! Imádtam, hogy a szertartás csak rólunk szólt és hogy homokos parton, mezítláb, pálmafák árnyékában mondhattam ki a boldogító igen-t. A helyi partner mindenben segített és szuper volt a fodrász, a sminkes és a szálloda egész személyzete is. Az, hogy életem nagy napja ilyen csodás volt nektek is köszönhető! Alig várom az első házassági évfordulónkat, hogy akkor is a Tensivel utazhassak! 

Kívánok nektek is annyi boldogságot, amennyit nekem okoztatok! Még egyszer köszönök mindent!

Szeretettel,

Kővári Niki




Amerika

 

Kedves Nikoletta!

Minden csodás volt, a magyar nyelvű idegenvezető, Odi már a reptéren egy veterán autóval várt minket rummal és virággal a kezében. Ő egy igazi tünemény, nagyban emelte az ott tartózkodásunk fényét! :-)

A havannai szálloda gyönyörű volt, teljesen központi helyen a Plaza San Felipén, így amikor vége volt az irányított kirándulásoknak, önállóan barangolhattunk az óvárosban, hogy megkeressük hol készítik a legjobb mojitót. A szállodai kiszolgálás is kifogástalan, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.

A varaderoi szálloda (Hotel Royalton Hicacos) pedig minden elvárásunkat felülmúlta. Megérkezésünkkor pezsgővel fogadtak és az all inclusive ellátás a la cart éttermeket is foglalt magában, cukrászdát, kávézót, de még a parti bárban elfogyasztott koktélokat is. A választék hatalmas, rendkívül színvonalas, már-már zavarba ejtően fényűző. A személyzet leste-várta a kívánságainkat.

Telefon és Internet is van, igaz kártyát kellett vásárolni hozzá, ami 1 órára 3 peso volt, de akadálytalanul működött. 

Mind a fővárosban, mind a tengerparton nagy volt a közbiztonság. Havannában bejártuk a legszegényebb részeket is, de sehol nem éreztünk kellemetlenül magunkat. A tengerparton pedig még akár a telefont is kint hagyhattuk a napozóágyon. Azt tapasztaltuk, hogy a kubai emberek tudják, hogy a turizmusból is élnek és ezért nemhogy nem bántják őket, de kifejezetten kedvesek velük.

A part pedig álomszerű, a víz tökéletesen tiszta, átlátszó. Csak a szálloda vendégeivel, akik viszonylag kevesen voltak, így igazán paradicsomi volt a hangulat.

Mi ott házasodtunk össze, voltam fodrásznál, sminkesnél is, mindkettő nagyon jól sikerült, a fotós pedig vér profi volt. A csokromat, amit én magam választottam ki, ajándékba kaptam. (Egyébként a szállodában még esküvői ruha kölcsönzésre is volt lehetőség!) Az esküvő nagyon meghitt és könnyed volt és abszolút megvolt "a pillanat". Utána meglepetésben is volt részünk, pezsgőt és virágszirmos fürdőt is készítettek nekünk. A vacsora egy gyönyörű étteremben volt, élőzenével, a reggelit pedig ágyba kaptuk. Minden nap kedves kis üzeneteket írtak nekünk a jó házasság titkairól, amit becsúsztattak az ajtó alatt. :-)

Mindent összevetve bárkinek, aki Kubába utazik akár esküvőre, akár anélkül, a Tensit ajánlom, mert minden 120%-os volt és ráadásul mindezt úgy, hogy személyesen egyszer sem találkoztunk, mert mindent telefonon és e-mailen intéztünk!

Kedves Nikoletta! Még egyszer nagyon-nagyon köszönünk mindent és remélem még lesz alkalmunk önökkel utazni!

Üdvözlettel:

Dakos-Solymosi Anikó

Kuba

 


 

„Minden nagyon jól sikerült, szuperül éreztük ma­gunkat. ... Úgy gondoltuk, hogy a havannai szállást a varaderói már nem tudja majd felülmúlni, vagy mégis!? Nem hittünk a szemünknek, amikor beléptünk a Royal Hicacos recepciójára, ilyet eddig csak a filmekben láttunk! A szobánk elhelyezkedé­se szerintem itt is a legjobb volt (közel a part­hoz, a lobby bárhoz és az általunk választott esküvői pavilon is csak pár lépésre volt)! Utólag is köszönjük e csodás 2 hetet.”

Niki és Sándor

Kuba Love – Royal Hicacos by Blue Diamond Resorts

 


 

„Köszönjük szé­pen az esküvőnk és nászutunk megszervezését. Örülünk, hogy Titeket és ezt a csodálatos meseországot választot­tuk a nagy napunk helyszínének! A ceremónia helyszíne az óceánpart volt, ahol saját zenére, két nyelven, ango­lul és magyarul történt a szertatás. Másnap reggel nászreggelivel köszöntöttek minket a szobánkban! Végig a 10 nap alatt maximá­lis kiszolgálásban és odafigyelésben volt részünk. Szuperül éreztük magunkat és csodás élményekkel gazdagodtunk.”

Edit és Krisztián

Bahamák – Sandals Royal Bahamian Spa Resort

 

 


 

 

Ázsia

 

Kedves Bettina,

ahogy ígértem, szeretnék egy kis visszajelzést adni a Maldiv nyaralásunkkal/esküvőnkkel kapcsolatban.

 

A sziget maga a CSODA! Gyönyörű táj, kedves személyzet, tisztaság, finom ételek, italok ...stb.

Csak pozitív dolgokat tudok mondani. A hotel/sziget teljesen megérdemli azt a sok sok díjat, elismerést amit eddig kapott.

 

Tökéletes helyszín az esküvőre is. Nagyon figyelmes volt mindenki. Jó hangulatú volt az egész ceremónia.

A táj nemcsak a képeken, hanem a valóságban is tényleg olyan gyönyörű.

 

Összességében nagyon sok felejthetetlen pillanatot/élményt adott nekünk ez a nyaralás.

Szóval csak ajánlani tudom minden pihenni és házasodni vágyónak.

 

És köszönünk minden szervezést!

 

Andi és Attila

 

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ ----------------------------- 


„Kedves Niki, szeretnénk Neked megköszönni még egy­szer a segítséget, hogy elviselted a temérdek kérdésünket és kívánságun­kat, valamint a Tensinek, hogy segítette­tek megvalósítani az álmunkat... ami tény­leg mindenben olyan volt, mint ahogyan azt elképzeltük!! Köszönjük és mindig em­lékezni fogunk Rád! :)”

Dóri & Peti

Bali – Grand Mirage Resort & Thalasso Bali

 



„A nászutunk mennyei volt! Elképesztően gyönyörű Meeru szigete, egy paradicsom! A bunga­lónk szuper volt és a legjobb az, hogy szinte a sajátodnak érzed itt az óceánt! Min­den szolgáltatás maximálisan korrekt volt, kezdve a saját pincértől, a bárosokig vagy a bú­vár-oktatókig! Az all inclusive igazán megéri, mindig hatalmas a választék, friss, finom, és semmi sem fogy el fél óra után. Jó sok kaland­ban is részünk volt: búvárkodás, snorkelling, tek­nősökkel úszás... Imádtuk az egészet, gyönyörű napokat töltöttünk el! Ez a sziget a szerelmes pároknak van kitalálva!”

Kata & Laci

Maldív-szigetek – Meeru Island

 

 

Európa

 

 

Kedves Bettina !

 

Szavakkal elmondani nem lehet, hogy mennyire hálásak vagyunk neked, és Ildikónak azért, hogy ezt a napot egy életre felejthetetlenné tettétek. 

Nagyon szépen köszönünk minden fáradozásotokat, és segítségeteket. Kívánjuk, hogy az élet minden területén legyetek oly sikeresek, és boldogok, mint amilyenek mi vagyunk.

 

https://www.youtube.com/watch?v=p8to7TrxSCM

 

Böbi & Laci

 

(Skopelos esküvő 2022.10.10.)

 

 

 

Kedves Zita! 

 

Minden nagyon jól sikerült! Nagyon élveztük az esküvőt és a nyaralást is. A kinti partner nagyon kedves és segítőkész volt mindenben. 

Együtt mentünk a helyszínre, Pelekas Beachre, ahol a kávézó terasza feldíszítve várt minket. Egy kedves hölgy vezette le a szertartást, a fotós pedig minden pillanatot igyekezett megörökíteni a szertartás alatt is. Itt kaptunk pezsgőt és egy fagyitortát.  Ezt követően folytatódott a fotózás a parton, majd a Sissi Palotában. Végül a szobánkba visszaérve egy kis meglepetés várt minket, virág, bor és nassolnivaló. Az emléklapot és a fotókat megkaptuk, sok jó kép született ☺️

A többi napot robogózással, strandolással és kirándulással töltöttük. 

 

Üdvözlettel, 

Roxi és Zoli

 

(Korfu esküvő 2017. július)

 

 

Vissza
Kérje ajánlatunkat!