Több mint 70 évnyi innováció és a tökéletes vakáció

1950. Két vállalkozó szellemű újító kitalálta az „all inclusive” típusú pihenési formát. Az volt az álmuk, hogy idilli környezetben üdültetik azokat, akiknek a luxuskörülmények mellett fontos a szórakozás és a mozgás, a természet szeretete és nyitottak más országok szépségére, idegen népek kultúrájára. Így született meg a Club Med szállodalánc.

 

60as evek

 

Az 50-es évek - Az első Club Med klubszállodák
Gerard Blitz és Gilbert Trigano, a két alapító atya a Baleári szigetcsoport Alcudia városkájában nyitotta meg első nyaralótelepét, ahol már nyitáskor háromszáz pihenni vágyót láttak vendégül és szállásoltak el sátrakban.
A kezdő vállalkozók második üdülője egy szépséges tahiti partszakaszon startolt öt évvel később, majd egy évre rá kitárta kapuit az első téli üdülőközpont is Leysinben, a svájci Alpokban.

 

A 60-es évek - Forradalom a családi vakációztatásban
Megnyílnak a „bungaló-központok” Olaszországban, Görögországban miközben megépül az első állandó épületekből álló komplexum Agadírban. A Club Med missziójának tekinti, hogy megismertesse a nyaralókkal a célország természeti szépségeit és kultúráját. 1967-ben zseniális ötlettől vezérelve piaci újdonságként létrejön a Mini Club Med, mely a legkisebbeknek kínál szórakozást és izgalmas programokat a nyaralás alatt.

 

 70-es és 80-as évek - A világ legnagyobb sportaka démiája
A Club Med a világ legnagyobb sportiskolájává alakul. A folyamatosan bővülő sportválasztékban a tenisztől a vitorlázáson át
a lovaglásig szinte minden mozgásforma kipróbálható képzett edzők segítségével. A cég közben tovább terjeszkedik és olyan álomhelyszíneken nyit újabb szállodákat, mint Malájzia, a Bahamák, Mexikó és a mediterrán régió országai.

 

A 90-es év ektől 2003-ig - Tengerek és óceánok mestere
A Club Med belefog az óceánok meghódításába és útnak indítja két lenyűgöző óceánjáróját, a Club Med 1-et és Club Med 2-t. A hajók keresztbe kasul bejárják a mediterrán és karib régiót, valamint a mesés Keletet. Ezek a világ legnagyobb utasszállító óceánjárói. Időközben Kubával bővül a szállodalánc kínálata.

 

 

2004-től napjainking - Az új Club Med
Brazília Tran

ujcoso városkájában található komplexum már sugallja az új koncepciót, a kényelmes luxusra való törekvést. A 3 és 4 szigonyos szállodákat neves építészek és fiatal tehetségek tervezik át. Marrakeshben megnyílik az első resort, ahol a legkisebb babák is különleges bánásmódban részesülnek a „Club Med Baby Welcome-ban”.

 

Club Med Napjainkban - Fejlesztések és Szórakozás
A Club Med jelenleg 75 szállodakomplexummal van jelen a világ számos szépséges tengerpartján és hegyvidékén. Animátorai több, mint 100 országból érkeznek. A minőség egyre fontosabb, így a 4 szigonyos üdülők mellett sorra nyílnak az 5 szigonyos komplexumok és villák, melyek tökéletes kombinációi az all inclusive koncepciónak, barátságosan meleg környezetnek és személyre szabott szolgáltatásnak.

 

 

Kérje ajánlatunkat!

Club Med


Vissza
Kérje ajánlatunkat!