Hasznos információk gyűjteménye

Örömmel üdvözöljük Önt hajós utasaink sorában! Szeretnénk minden tőlünk telhetőt megtenni annak érdekében, hogy gondtalan legyen a vakációja, ezért a következő oldalakon egybegyűjtöttük azokat a hasznos tanácsokat és információk at, amelyek segíthetnek Önnek kellőképpen felkészülni az utazásra.

 

Utazási dokumentumok

Útlevél és vízum

A Princess hajóútjain való részvételnek elengedhetetlen feltétele a hazaérkezés napjától számított legalább 6 hónapig érvényes útlevél megléte. Kérjük, ellenőrizze, van-e néhány üres oldal is az útlevélben, a „határátlépést” tanúsító esetleges pecsétek számára.

Vízuminformációk magyar állampolgárok számára :

Az USA-ból, ill. Puerto Ricóból induló (ill. ideérkező) hajóutak esetében magyar állampolgárok részére vízum előzetesen nem szükséges, amennyiben már új bordó útlevelük van. Ebben az esetben is szükséges az ún. ESTA belépési engedély, mely az interneten keresztül intézhető. A régi útlevéllel rendelkezőknek továbbra is kell vízum.

Az olyan európai útvonalaknál, ahol csak egy-egy célállomás esetében (pl. Szentpétervár/Oroszország) szükséges vízum, utasaink a következő két lehetőség közül választhatnak: 1. Akik részt vesznek a hajótársaság által szervezett fakultatív programok valamelyikén, és csak a szervezett programok keretében hagyják el a hajót, azoknak nem szükséges vízumot beszerezniük. 2. Akik ellenben az egyéni program hívei, és az adott kikötővárost egyénileg kívánják megismerni, azoknak a hajóút indulási napjától érvényes turistavízummal kell rendelkezniük. Vízum nélkül az adott kikötővárosban nem hagyhatják el a hajó fedélzetét.

Kérjük, minden esetben ellenőrizze munkatársunkkal, hogy az adott helyen intézhető-e hajótársasági vízum a fedélzeten!

Ausztrália - vízum szükséges, interneten keresztül díjmentesen intézhető.

Kína - vízum szükséges , egyszeri, vagy kétszeri belépésre jogosító, útvonaltól függően. A vízum ügyintézés min. 1 hét. Kérjen információt irodánkban!

Egyiptom, Kambodzsa, Vietnám - előzetesen nem szükséges, a vízum a fedélzeten intézhető. A vízumdíjat a fedélzeten az utas számlájára terheli a hajótársaság.

További desztinációk esetében, kérjen információt irodánkban!

 

Fontos! Egyes országok, pl. USA, kötelezővé teszik az országba való belépéshez az érvényes betegség-, baleset-, és poggyászbiztosítás meglétét!

 

Kérje ajánlatunkat!

 

Utazási szerződés (Princess)

A hajótársaság a saját utazási szerződését angol nyelven a hajótársaság honlapján teszi közzé. A hajótársaság utazási szerződését a hajójegy nyomtatásakor kell elfogadni. Kérjük, figyelmesen olvassa el, mert a benne írottak kötelezőek Önre (és valamennyi utasra) nézve.

 

Hajójegy, csomagcímke

A Princess Cruises hajóútjaira a hajójegy az internetről (az adatlap pontos és részletes kitöltése után) tölthető le, Az ú.n. ’Boarding Pass’-t a hajótársaság honlapjáról lehet letölteni. A hajójegyet, csomagcímkét és a hozzá kapcsolódó 'Travel Summary'-t minden utas maga tudja kinyomtatni. Amennyiben nincs Internet hozzáférése, vagy más okból a jegyet, csomagcímkét és a további dokumentumot nem tudja kinyomtatni, kérjük lépjen kapcsolatba utazási irodájával! FONTOS! A hajójegyet legkésőbb az indulás előtt 7 nappal ki kell nyomtatni!

A hagyományos csomagcímkék a kikötőben indulás előtt továbbra is beszerezhetők.

 

Cruise Personaliser

Kérjük, a hajóutat megelőzően látogasson el a www.princess.com weboldalának Cruise Personalizer nevű menüpontjára, ahol ellenőrizheti foglalását és utazási irodájában leadott, a hajótársaságnak megküldött adatait. Különösen ügyeljen arra, hogy a foglalásban megadott név pontosan megegyezzen az útlevelében szereplővel. Amennyiben eltérés mutatkoznék, legyen kedves kapcsolatba lépni utazási irodánkkal.

 

Beutazási formanyomtatvány (Passanger Immigration Form)- adatlap

Valamennyi Princess - utas köteles kitölteni a hajótársaság beutazási formanyomtatványát. Fontos, hogy a nyomtatványt legkésőbb 3 héttel a hajóindulás előtt eljuttassa utazási irodájának.

Expressz Check-In: A legtöbb beszállási kikötőben gyorsított utas felvételre is mód nyílik minden olyan utas esetében, aki az online check-int megcsinálta, vagyis adatai teljes egészében rögzítve vannak a Princess hajótársaság rendszerében. Amennyiben az általunk küldött adatlapot kitölti és visszajuttatja nekünk legkésőbb 3 héttel indulás előttig, az adatokat rögzítjük a rendszerben.

 

Kiskorúak részvétele

21 év alatti utas kizárólag legalább 21 éves korú kísérővel utazhat. Családok, társaságok foglalása esetén, amennyiben több kabint foglalnak, minden kabinba minimum egy 16 év fölötti utast kell foglalni. Amennyiben a gyermek nem a szüleivel utazik, szükséges a szülők részéről egy jóváhagyó nyilatkozat, amelyet beszálláskor fel kell mutatni, és amelynek az utazás egész időtartama alatt kéznél kell lennie. Ha csak egy szülővel utazik a gyermek, a kísérő szülőnek rendelkeznie kell a másik szülő jóváhagyását tartalmazó nyilatkozattal.

 

6 hónapnál fiatalabb gyermekek a Princess Cruises hajótársaság hajóútjain nem vehetnek részt, valamit a hajótársaság fenntartja a jogot, hogy a 6 hónap és 17 év közötti utasok létszámát korlátozza.

6 hónaposnál idősebb, de egy évnél fiatalabb gyermekek részt vehetnek a következő térségekben induló hajóutakon: Alaszka, Kanada és New England, Karib-térség, Európa, Mexikó és a Panama-csatorna.

Csak a már egy éves kort betöltött gyermekek vehetnek részt a következő térségekben induló hajóutakon: Afrika, Antarktisz, Ázsia, Ausztrália és Új-Zéland, Dél-Amerika, Hawaii, Tahiti, Indiai-óceán és a világ körüli utazások.

A hajóutakhoz kapcsolódó szárazföldi programokon való részvétel minimum korhatára 6-12 hónap az útvonal függvényében.

 

Egészségügyi előírások

Nem vehetnek részt a Princess hajóútjain olyan kismamák, akik a hajóút folyamán vagy akár annak az utolsó napján a 24. terhességi hétbe lépnek. Minden kismama köteles orvosi igazolást vinni magával, amelynek másolatát előzőleg irodánkban is le kell adnia. Ezzel az orvos igazolja, hogy a kismama egészséges, utazhat. Az igazolásnak tartalmaznia kell a szülés várható időpontját is.

Kérjük, hogy azok az utasok, akik állandó jelleggel orvosságot szednek, a kézitáskájukban tartsák gyógyszerüket, és lehetőség szerint pluszadagot is hozzanak magukkal váratlan helyzetekre. Amennyiben valaki műtéten vagy egyéb komoly gyógyászati kezelésen esett át nem sokkal az utazást megelőzően, az legyen kedves és konzultáljon kezelőorvosával, továbbá a zárójelentését vigye magával a hajóútra.

Utazás előtt valamennyi utasnak célszerű konzultálnia háziorvosával az egyes kikötőállomásokon esetlegesen szükséges vagy ajánlott védőoltások ról. A kötelező védőoltások listáját a 'Travel Summary' tartalmazza.

 

Cruise Plus ® Hotel Packages - szállodai csomagok a hajóút előtt vagy után

A ' Cruise Plus ® Hotel Packages ' program keretében lehetőség nyílik meghosszabbítani a hajóút előtt vagy után az utazást a hajótársaság által ajánlott, gondosan válogatott szállodák egyikében. Ebben az esetben, a hajótársaság képviselője már a repülőtéren várja Önt. A program árában benne van a repülőtér és a szálloda közötti transzfer ill. a szálloda és a kikötő közötti transzfer is. Amennyiben a programok közül rendel, legkésőbb 45 nappal az indulás előttig el kell juttatni a hajótársaságnak a repülőjárat adatait (járatszám, indulási és érkezési idő)

 

Nyelvtudás

A hajótársaság hajóin nincs magyar nyelvű asszisztencia. A hajóút előtt az úti dokumentumok angol nyelvű honlapról tölthetők le, a dokumentumok is angol nyelvűek. Szükség esetén a letöltésben kollégáink segítségére lesznek.

A hajóút alatti kommunikáció és a fakultatív programok is idegen nyelven történnek, legtöbbször csak angol nyelven. Mindezek miatt javasolt minimális idegennyelv-ismeret. A hajótársaság hajóin az angol a hivatalos nyelv.

Az utazás során a nyelvtudás hiányából  eredő félreértésekért irodánk nem vállal felelősséget.

 

Utazás az indulási kikötőbe

Kérjük, legyen körültekintő a repülőjáratok kiválasztásánál! Tengerentúli indulás esetén a hajóutak előtt legalább 1-2 éjszakás tartózkodást javasolunk utasainknak az induló kikötővárosban vagy annak közelében. A hazainduló járat kiválasztásánál se feledjen elegendő időt hagyni a kikötési időpont és a repülőgép indulása között.

Transzfer

A hajótársaságtól tudunk transzfert rendelni külön felár ellenében. A transzferek csak aznapi érkezés esetén rendelhetők. Az aktuális árakról érdeklődjön munkatársunknál. A transzfer legkésőbb 10 nappal indulás előttig rendelhető meg a pontos járatszámok és menetrend megadásával.

 

Mindenki a fedélzetre!

Beszállás

A beszállás 3-4 órával az indulás előtt kezdődik, és útvonalanként változik. Az adott esetben érvényes időpont a hajójegyen fel van tüntetve, ezért kérjük Önt, ne feledje el megnézni azt.

A pontos érkezés az utas felelőssége (eltekintve attól az esettől, amikor a Princess szállítja a beszállás helyszínére az utast). Amennyiben legalább egy órával a hajó indulása előtt az utas még nincs a fedélzeten, a hajótársaságnak jogában áll feltételezni, hogy nem szándékozik utazni. Ez esetben törlik a nevére szóló foglalást és 100%-os lemondási díjat számítanak fel, azaz az utast visszatérítés nem illeti meg. Európán kívüli indulásoknál a hajótársaság kérheti, hogy már 2 órával indulás előtt minden utas tartózkodjon a fedélzeten.

 

Utasfelvétel (check-in)

A kikötőbe érkezés után először le kell adni a Princess - bőröndcímkével ellátott csomagokat a hoszteszeknek. Kérjük, hogy minden régi légitársasági csomagcímkét távolítsanak el a poggyászról.

Készítse elő útlevelét, hajójegyét, majd mutassa be dokumentumait a recepciósok egyikének, s ezt követően máris beszállhat. A recepciós átad Önnek egy Vendégkártyát ( Cruise Card ), mely a továbbiakban az Ön személyazonosító kártyája lesz, és amelyet minden beszállásnál fel kell majd mutatnia. Kérjük, vigyázzon rá! A Vendégkártya a hajón egyfajta hitelkártya ként is működik, tehát akkor is fel kell mutatnia, amikor a fedélzeten vásárol.

Az utasok csomagjait a beszállást követő két órán belül szállítja a kabinba a kabinszemélyzet.

Expressz Check-In: lásd az adatlapnál.

 

Készpénzkímélő utazás

A hajón nincs folyamatos készpénzes fizetés, a hajótársaság minden fedélzeti kiadást az utas vendégkártyájára (Cruise Card) terhel. Az utas a hajóút végén tételes kimutatást kap a kiadásokról, melynek összegét az utazás végén készpénzzel vagy dombornyomott bankkártyával/hitelkártyával (VISA, MasterCard, JCB Card, American Express/Optima) egyenlíthet ki.

Azoknak az utasoknak, akik készpénzzel rendezik számlájukat, a hajóút elején depozitot (300 USD/fő) kell letenniük.

Fizetés hitelkártyával : Ha Ön hitelkártyával szeretne fizetni, a hajóút elején regisztráltatnia kell hitelkártyáját. A hajóút utolsó napján kézhez kapja a kiadásait tartalmazó tételes számlát, melynek összegével megterhelik az Ön hitelkártyáját/bankkártyáját. Csak dombornyomott kártya használható a hajón.

Amennyiben hitelkártyás fizetést választ, a hajóút során költéseit folyamatosan zárolják a kártyáján.

 

Az „úszó szálloda”

Recepció

A recepció a nap 24 órájában áll az utasok rendelkezésére. Ön itt ellenőrizheti házi bankszámláját, érdeklődhet a fedélzeti szolgáltatások iránt, kérhet ébresztőt stb., ugyanúgy, ahogy egy szállodai recepción. A recepciósok ezen kívül a pénzügyi tranzakciók bonyolítását, a postai ügyintézést is végzik, valamint vám-és pénzügyőri feladatokat is ellátnak, és felügyelik a személyi széfeket.

 

Kabin

A kabinban talál majd egy Princess - dossziét, benne egy általános információkat tartalmazó füzettel, a fedélzeti szolgáltatások árlistájával, a 'Room Service' étlapjával, a kabinba kérhető reggeli étlapjával stb.

A kabinokban a légkondicionálás szabályozható. Hajszárító minden kabinban van. A kabinok felszereltségéhez hozzátartozik a széf is, melynek kezelése egyszerű. Ha Önnek kényelmesebb, választhatja a Recepción található széfszolgáltatást is.

Az Ön kényelmét a kabinszemélyzet biztosítja.

 

Room Service

 A Room Service étlapjából Ön reggelit (szűkített választékú, ún. kontinentális reggelit), napközben pedig italokat és snacket is rendelhet az étlapon való bejelöléssel. Ebéd és vacsora csak rendkívüli esetekben (pl. betegség) szolgálható fel kabinban felár ellenében.

 

Reggeli a kabinban

Ha a kabinban szeretne reggelizni, a kabinban elhelyezett menülistán be kell jelölnie a kért reggelit, és lefekvés előtt el kell helyeznie a bejelölt listát a kabinajtón. A kabinban felszolgálásra kerülő reggeli szűkített választékot tartalmaz. A szolgáltatás ingyenes.

 

Elektromos áram

A legtöbb Princess-hajó fedélzeten 110V-os feszültségen működtethetők az elektromos készülékek. A fürdőszobában csak borotvát szabad használni. Az elektromos csatlakozók aljzata az amerikai szabványt követi. Átalakító a hajón nem beszerezhető, ezért, kérjük amennyiben szüksége lenne 220V-ra, mindenképpen vigyen magával ehhez szükséges átalakítót. A legújabb hajókon már egy 220V-os aljzat is található a kabinokban, ha új hajóval utazik javasoljuk, hogy elosztót vigyen magával.

 

Nemzetközi telefonhívások

A hajón lévő műholdas telekommunikációs rendszer segítségével Ön a világ bármely pontjára telefonálhat családjának, barátainak felár ellenében.

 

Mobiltelefonok használata

Az európai hajóutak esetében általánosan elmondható, hogy a kikötések idején, ill. hajózás közben a szárazföldhöz közeli pontokon a mobiltelefonok jól használhatók.

Kérjük, utazása előtt érdeklődjön a hazai mobilszolgáltatóknál, ill. figyelmesen olvassa el a fedélzeten található tájékoztatókat.

 

Televízió és rádió

Minden kabinban található rádió- és televíziókészülék számos csatornával (hírműsorokkal, sporttal és mozifilmekkel). A lehetőségekről a kabinban elhelyezett „műsorrend” tájékoztat.

 

Internet és e-mail

Valamennyi Princess - hajón hozzáférhető az internet, és fogadható, illetve küldhető webalapú e-mail üzenet, de az otthonról hozott, vezeték nélküli laptop is használható. Az Internet Café ad otthont az internet elérhetőséggel rendelkező számítógépparknak.

Az Internet használat árairól az ügyfélszolgálati recepción adhatnak felvilágosítást.

Tájékoztató árak: (2018. januári árak)

 

100 perc + 20 perc bónusz 69 USD

200 perc + 40 perc bónusz 99 USD

400 perc + 60 perc bónusz 159 USD

600 perc + 80 perc bónusz 199 USD

Az árak tájékoztató jellegűek. Az aktuális árakról és feltételekről a fedélzeten kaphat bővebb tájékoztatást.

 

Ügyfélszolgálati recepció

A lobbyban található recepción számtalan dolog intézhető: utazási csekket beváltani, bélyeget venni, itt kell rendezni a hajószámlát, és az esetlegesen eltűnt tárgyakról is itt érdemes érdeklődni.

 

Orvosi ügyelet

A fedélzeten orvosi rendelő található, melyben teljes állású diplomás orvosok és ápolók dolgoznak. A rendelő naponta két alkalommal tart nyitva, de vészhelyzetben a nap 24 órájában rendelkezésre állnak az itt dolgozók. A szolgáltatások térítés ellenében vehetők igénybe, a látogatás díját automatikusan hozzáadják a fedélzeti számlához.

Tengeribetegségben szenvedő utasaink a tünetek kezelésére ingyenesen kapnak tablettát a recepción.

A várandós kismamáktól, az idős utasoktól, ill. azoktól, akik szív- és érrendszeri-, cukor- vagy valamilyen más krónikus betegségben szenvednek, a Princess orvosi igazolást és a rendszeresen szedett gyógyszerek listáját kéri.

 

'Princess Patter'

A hajó saját kiadványa, melyet az utasok minden nap kézhez kapnak, és amelyben az aznapi események időpont és helyszín szerint fel vannak tüntetve.

Ön minden este a kabinjában, vagy kabinja postaládájában találja a következő nap hírlevelét. Segítséget nyújt Önnek abban, hogy hajóútja során ne maradjon le egyetlen programról sem, továbbá rengeteg hasznos információt tartalmaz az éttermek, bárok nyitvatartási idejétől kezdve a szórakozási lehetőségek felsorolásán át a napi öltözködési tanácsokig.

 

Dohányzás

A hajón kizárólag a kijelölt területeken engedélyezett a dohányzás. A színházteremben, az éttermekben, bárokban és kávézókban, a kaszinóban, valamint a liftben nem dohányozhatnak a vendégek.

 

A Princess Cruises hajótársaság számára fontos, hogy vendégei zavartalanul élvezzék hajóútjukat. Ezt szem előtt tartva az összes Princess hajó fedélzetén megnövelték a nem-dohányzó területeket. A rendszabály értelmében a dohányzás a hajók legtöbb részén tilos, beleértve a kabinokat, lakosztályokat és az ezekhez esetlegesen tartozó balkonokat is. Azoknak, akik a szabályt megszegik, minden egyes szabálysértés alkalmával 250 USD összegű büntetést kell fizetniük a fedélzeten. Az összeget minden esetben az utas fedélzeti számlájára terhelik. Dohányozni a továbbiakban kizárólag a kijelölt fedélzeti részeken és a szivar-szobákban* lehet.

 

Biztonsági okokból fontos, hogy a dohányzó utasok a csikkeket megfelelően oltsák el, és égő csikket soha ne dobjanak ki a hajóból, mert visszakerülhet a fedélzetre és tüzet okozhat.

* A szivar-szobák elérhetősége esetleges, hajótól függ.

 

Fényképezés, videokamera használata a hajón

A Princess - hajókon minden további nélkül engedélyezett a fényképezőgép és a videokamera használata, kivéve a show-műsorokat, ahol a szerzői jogok miatt tilos az utóbbit használni.

 

Postai szolgáltatások

A recepción kapható a hajóút folyamán érintett országok többségének hivatalos postai bélyege, és ugyanitt egy postaláda is található, amelybe a postai küldeményeket be lehet dobni.

 

Könyvtár

A hajókon könyvtár is található (különböző nyelvű könyvek, kortárs és klasszikus szerzők), valamint olyan társasjátékok, mint a sakk, kártyák, műveltségi játékok stb. A nyitva tartásról a 'Princess Patter' tájékoztat.

 

Ruhatisztítás

A ruhatisztító szolgáltatásainak köre és az árlista a kabinban megtalálható. Önnek nem kell mást tennie, csak különválogatni a mosandó és vegyileg tisztítandó ruhákat, elhelyezni a ruhatisztító zsákban, és 48 órán belül a tiszta és vasalt ruha már újra a kabinjában lesz.

A Princess legtöbb hajóján önkiszolgáló mosoda is található, mosó-, szárítógépekkel és vasalási lehetőségekkel.

 

Állatok

A Princess Cruises járataira az utasok állatot nem vihetnek.

 

Ünnepek

Amennyiben a hajóút időtartama alatt ünnepli a születésnapját, nászútját, házassági évfordulóját, és erről legalább 45 nappal indulás előtt tájékoztatja a hajótársaságot, akkor a Princess személyzete megpróbálja igazán emlékezetessé varázsolni az eseményt.

 

 

Őltözködési tanácsok

Hogyan öltözködjünk?

A Princess nem ír elő szigorú öltözködési etikettet az estékre sem. Az öltözködési ajánlásokat a napi hírlevél, a 'Princess Patter' tartalmazza:

„smart casual” – hétköznapi viselet

„formal” - elegáns öltözet (hölgyeknek koktélruha /estélyi ruha, férfiaknak szmoking vagy sötét öltöny) – a gálavacsorákra javasolt öltözet

 

Napközben – akár a hajón tartózkodunk, akár kimegyünk a partra – kényelmes, laza viselet és lapos sarkú, kényelmes cipő ajánlott. Javasoljuk, hogy a parti kirándulások idején is kényelmes cipőt viseljen, s legyen Önnél szalmakalap vagy valamilyen más sapka a napsütés ellen. A múzeumok, mecsetek, templomok látogatása során tanácsos (sőt, sok esetben kötelező) a szolid, konzervatív öltözet. A hölgyek nadrágot vagy térd alá érő szoknyát viseljenek, a rövidnadrág és az ujjatlan felsőrész nem megengedett. Ruhatárából ne maradjon ki a meleg pulóver sem, hiszen az esték a tengeren olykor meglehetősen hűvösek.

 

A hajó zárt termeiben (hall, éttermek, színháztermek stb.) központilag beállított és szabályozott a légkondicionálás. Néha, egy-egy nagyon meleg napon a nyitott fedélzetről belépve a zárt fedélzet hűvösnek is tűnhet, amit célszerű figyelembe venni a ruhadarabok összeválogatásánál.

 

Étlezések és italfogyasztás

 

Vacsora

A Princess-hajókon számos formában és a vendég által választott időben költhető el a vacsora.

Alternatívák:

Anytime Dining, Traditional Dining, Specialty Dining, Casual Dining

 

Traditional Dining – Ültetett vacsora és a Princess díjnyertes konyhája, mely minden nap azonos időben, kb. 18.00 (első ültetés) és 20.15 (második ültetés) órakor várja elegáns étteremben vendégeit. Az időpont hajónként és útvonalanként eltérő lehet.

Anytime Dining – Rugalmasság: 17.30 és 21:30 óra között bármikor igénybe vehető ültetett étkezési forma. A menüválaszték megegyezik az ültetett vacsora menükínálatával.

Ez a típusú étkezés a Sun, Dawn, Sea, Ocean és Pacific Princess hajók fedélzetén nem érhető el.

Specialty Dining – Különleges éttermek, különleges ételek. Olasz tarttoria, New York-i steakhouse stb. (foglalási díj esetében vehetők igénybe)

Casual Dining – Minden hajón széles választék várja a vacsora ezen változatát választó utasokat.

24 órás büfé Pizzéria

Late-night bistro Burger & hot dog grill

Patisserie Ice Cream Bar

Wine and caviar bar 24 órás szoba szerviz

 

Vacsorák száma

 

 

Utazás időtartama Formális vacsora Egyszerű vacsora
2-6 nap 1 1-5
7-13 nap 2 5-11
14-20 nap 3 11-17
21-28 nap 4 17-24
29 v. több nap Min.5 24 v. több

 

Italfogyasztás

A büférendszerű étkezéseknél, valamint a grill- és snack-bárokban Ön az alábbi italokat fogyaszthatja térítésmentesen: kávé, tea, limonádé, tej, jeges víz, gyümölcslevek.

Az ültetett ebédek és vacsorák során csak a jeges víz fogyasztása ingyenes, minden egyéb italért fizetni kell. Ugyancsak fizetni kell a bárokban fogyasztott alkoholos és alkoholmentes italokért.

A tengeren nem szolgálnak fel alkoholtartalmú italokat 21 év alatti utasoknak. A kikötőkben a helyi jogszabályokban rögzített korhatárhoz (rendszerint 18 vagy 21 év) igazítják a kiszolgálást.

A Duty Free Shop-ban vagy a szárazföldi kikötések alkalmával vásárolt alkoholt az utas nem tarthatja magánál. Ezeket a hajóút utolsó napján viszi a személyzet a kabinokba.

 

Bárok és kávézók

Üdítők, koktélok és egyéb italok széles választéka áll rendelkezésre a hajó bárjaiban és kávézóiban.

A bárokban vagy az étteremben felszolgált italok után 15% service charge-ot (felszolgálási díj) számítanak fel, és ez a vásárolt ital árával együtt jelenik meg az Ön számláján.

 

Speciális étrendek

Ha Önnek speciális étrendre van szüksége (ételallergia, diéta stb.), azt célszerű már a hajóút foglalásánál regisztráltatni (általában legkésőbb 6 héttel az indulás előtt), a hajóút elején pedig jelezni kell az étteremben.

 
 

Szolgáltatások

Parti kirándulások

Az egyes kikötési pontokon a Princess változatos parti kirándulásokat kínál az utasok számára helyi idegenvezetőkkel. A kirándulásokról előzetesen az interneten, a hajótársaság oldalán talál bővebb leírást.

Megérkezéskor a kabinban a kirándulások teljes listáját és rövid leírását megtalálja. Önnek csak ki kell töltenie a kabinjában elhelyezett jelentkezési lapot, és leadnia a „Kirándulások”/ "Shore Excursion" elnevezésű pultnál. A kirándulás költségeivel megterhelik az Ön hajón nyitott számláját.

Figyelem! Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos túrákon limitált a résztvevőszám, ezért azt javasoljuk, hogy már a hajóút elején jelentkezzen a kiválasztott kirándulásokra. A „Kirándulások” iroda nyitvatartási idejét a hajótársaság helyben nyomtatott „napilapjának” – Princess Patter – oldalain megtalálja. A parti kirándulásokra már itthon az interneten keresztül előzetesen is lehet foglalni. A kirándulások legkésőbb 10 nappal indulás előttig foglalhatók, és ezen ideig van lehetőség a már befoglalt kirándulások módosításra, esetleges törlésére is. 10 napon belül nincs lehetőség módosításra, törlésre. Az addig befoglalt kirándulásokat az utas számlájára terhelik. Bővebb tájékoztatót irodánkban kaphat.

A kirándulások természetesen nem kötelezőek: utasaink egyéni programot is kialakíthatnak, egyéni felfedező utat is tehetnek a parton.

 

Fitnesz & szépségápolás

A nyaralás többek között arra is kiváló alkalom, hogy a mindennapi rohanás után kicsit többet foglalkozzunk kondíciónkkal. A Princess-hajók fitnesztermeiben a legmodernebb gépek várják a sportolni vágyókat. A fedélzeti

futópályát, a szaunát, a jacuzzi- és úszómedencéket is meg kell említenünk, hisz mind-mind megannyi lehetőség az aktív pihenésre.

 

Napozás, napágyak a fedélzeten

A nyitott fedélzeteken mindenütt napozóágyak sokasága várja a vendégeket, természetesen ingyenesen. Strandtörülközőkről szintén a hajótársaság gondoskodik, a kabinokban elhelyezett törülközők a vendégek rendelkezésére állnak.

Legyen óvatos napozás közben! A tengeri szél miatt Ön nem érzi a nap égető hatását. Védje bőrét megfelelő naptejjel!

 

Utazás a gyerekkel

A hajótársaság nagy örömmel fogadja utasai között a gyermekeket.

 

Gyermekközpont

A gyermekközpont a 3-17 év közötti korosztályoknak nyújt kikapcsolódást és szórakozást a Regal, Coral, Island, Sun, Dawn, Sea, Diamond, Sapphire, Caribbean, Grand, Golden és Star Princess fedélzetén.

Minimum 20 fős gyermekcsoport esetén a szórakoztató központ a Royal, Tahitien, és Pacific Princess fedélzetén is megnyílik.

Princess Pelicans Club: 3-7 év közötti gyerekeknek

Princess Pirateres Club: 8-12 év közötti gyerekeknek

 

Gyermekekre vonatkozó Princess-előírások, illetve fedélzeti szabályok

1) A 3 év alatti gyermekek csak szülői kísérettel látogathatják a játszóházat.

2) 6 hónapnál fiatalabb gyermekek a Princess Cruises hajótársaság hajóútjain nem vehetnek részt, valamit a hajótársaság fenntartja a jogot, hogy a 6 hónap és 17 év közötti utasok létszámát korlátozza.

3) A hajóutakhoz kapcsolódó szárazföldi programokon való részvétel minimum korhatára 6-12 hónap az útvonal függvényében.

4) 3 év alatti gyermekek nem használhatják az Ifjúsági és Tinédzser Központot, amelynek munkatársai nem kötelesek ellátni gyermekfelügyelettel kapcsolatos feladatokat. Gyermekfelügyelet kizárólag az előre meghirdetett időpontban vehető igénybe, ezen túlmenően a szülők, utastársak feladata a gyermekek felügyelete.

5) A Pincess-hajókon nincs baby-sitter szolgáltatás. Csoportos gyermekfelügyelet 3-12 éves gyerekek részére a kikötések alatt különdíj ellenében vehető igénybe.

6) 18 év alatti gyermek a diszkóban nem tartózkodhat 22 óra után, csak felnőtt kísérettel vehet részt esti show-műsorokon, a jacuzzit csak felnőttel együtt használhatja.

7) 21 év alatti utas a kaszinóban nem játszhat, nem fogyaszthat alkoholtartalmú italt. Minden fiataltól kérhetnek fényképes igazolványt.

 

Szórakozás

Show-műsorok, revük, táncpartik

A 7 vagy többéjszakás utak esetében min. 4 alkalommal várják változatos esti show-műsorokkal az utasokat.

Ne felejtse otthon senki a tánccipőjét, mert szinte minden este lehetőség nyílik koptatni a cipőtalpat. A Princess élő zenével várja a táncos kedvű utasokat.

 

Akik karibi hajóutat választanak, ne feledkezzenek meg klasszikus karibi öltözetről, amennyiben szívesen részt vennének a hajótársaság által megrendezett, Island Night elnevezésű esti partin.

 

Mozi

A Princess Patter-ben feltüntetik a moziműsort is. Bizonyos hajókon már várja a vendégeket a 300 fős, szabadtéri filmvetítés (Movies Under the Stars) is.

 

Kaszinó

Ha Ön szeret játszani, próbáljon szerencsét a fedélzeten! Rulett, black-jack, bingo, nyerő automaták és megannyi más játék várja a vállalkozó kedvűeket. A kaszinó a kikötések alatt zárva tart. 21 év alatti vendégek nem látogathatják a kaszinót.

 

Butik
Duty-free butik, ahol kedves emlékeket vehetünk, illetve az otthoniaknak szerezhetünk meglepetést. A Princess Patter ad tájékoztatást arról a kivételes lehetőségről, amikor mindezeket az ajándéktárgyakat még kedvezőbb áron lehet megvásárolni.

A Duty Free Shop cigarettákat, borokat és röviditalokat is kínál (az alkoholtartalmú italok csak a hajóút utolsó napján vehetők át). A Duty Free Shop a kikötések alatt zárva tart.

 

Fotósarok

Fényképészek és videósok feladata, hogy megörökítsék az Ön nyaralásának legszebb pillanatait. Jelen vannak a gálavacsorán és egyéb fontos eseményeken, sőt a parti kirándulásokon is dolgoznak. Az elkészült fotókat a fotósarokban kiállítják, és Ön megvásárolhatja legjobban sikerült képeket.

 

A hajóút vége, kijelentkezés

 

Az utolsó este

A kabin-stewardtól minden utas megkapja a kiszállás menetéről szóló levelet, mely tartalmazza a bőröndcímkéket is. A felcímkézett bőröndöket (a régi címkék eltávolítása után) lefekvés előtt ki kell tenni a folyosóra.

A személyes iratokat, törékeny dolgokat és gyógyszereket javasoljuk a kézi poggyászban tartani.

A hajótáraság a kabinban felejtett dolgokért nem vállal felelőséget.

 

Kiszállás

A helyi szabályok szerint az utasok addig nem hagyhatják el a hajót, amíg a bőröndöket a személyzet nem szállította ki, ezért reggeli után célszerű a hallban helyet foglalni, és békésen várni, amíg meg nem érkeznek a vámtisztek a kitöltendő vámnyilatkozatokkal. A nyilatkozatban fel kell tüntetni a hajón, illetve a kikötőállomásokon vásárolt árucikkeket.

Élelmiszer nem vihető be az Egyesült Államok területére.

Azokat, akik a hajótársaság által biztosított transzferszolgáltatást ill. szállást foglaltattak, a Princess hoszteszei segítik a továbbiakban.

 

A kiszállás maximum 4 órát vesz igénybe. Akiket esetleg rokonok, barátok várnak a kikötőben, mindenképpen hívják fel erre az ismerősök figyelmét.

 

Borravaló

A hajószemélyzet azon tagjait, akiknek a szolgálatával elégedettek utasaink, borravalóval szokás jutalmazni. A borravaló összege 13,5 USD naponként és fejenként, (14,5 USD/fő/nap mini lakosztály, 15,5 USD/fő/nap lakosztály esetén) – ez az összeg fedezi a kabinszemélyzet, illetve az éttermi felszolgálók munkájának díjazását. Az utasok fedélzeti folyószámláján a hajóút végén automatikusan megjelenik a borravaló összege.

 

A „folyószámla” rendezése

Ha Ön készpénzzel fizet, erre a kikötés reggelén kerül sor. A 'Princess Patter' hírlevél tartalmazza majd, hogy hol történik a számla rendezése. (A kényelem érdekében erre nem a recepción, hanem egy erre kijelölt teremben, pl. konferenciaterem kerül sor.)

 

Hivatalos pénznem a fedélzeten

A hajók fedélzetén a hivatalos pénznem az USD, kivéve a Sun Princess, Sea Princess, Diamond Princess és Dawn Princess, amikor Ausztrália térségében hajóznak. Ezeken a hajókon az ausztrál térségben a hivatalos pénznem az AUD.

 

 

Kellemes és élményekben gazdag utazást kívánunk! Reméljük, hogy Princess - vakációja révén Ön is a hajós üdülő utak szerelmesévé válik, és egy másik útvonalon, egy másik hajóúton ismét üdvözölhetjük!

 

a Tensi Holiday hajós csapata

 

 

Néhány további általános információ:

 

· Betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás: Külföldre történő utazás előtt javasoljuk általános, mindenre kiterjedő utas- és balesetbiztosítás megkötését. Bizonyos országokban az országba való belépés feltétele az érvényes utasbiztosítás megléte.

· Gyógyszerkivitel: A rendszeresen szedett gyógyszerek között lehetnek antidepresszánsok, altatók, nyugtatók, hangulatfokozók, hangulatjavítók, kábítószerek és daganatos betegségek fájdalomcsillapítására szolgáló készítmények, melyek esetében a határátkelőhelyen szükség van olyan igazolásra, amely tartalmazza a kezelő orvos azonosítására alkalmas adatokat, a beteg személyi azonosítására alkalmas adatokat, a beteg által rendszeresen szedett gyógyszerek nevét, hatóanyagát, hatáserősségét és a kezelőorvos által megállapított napi adagolást. Az igazolást annál az orvosnál szerezhetjük be, aki a gyógyszert számunkra rendszeresen felírja.

· Védőoltások: Külföldi nyaralás, munkavállalás, tanulás előtt célszerű tájékozódni, hogy milyen védőoltások szükségesek, mely gyógyszereket ajánlatos szedni és milyen a közegészségügyi helyzet az adott országban. Részletes információkért kérjük, tekintse meg az Országos Epidemológiai Központ (OEK) nemzetközi oltóközpontjának tájékoztatóját (www.oek.hu).

· Irodánk az utazás ideje alatt általában érvényes időjárási viszonyokról a Tensi katalógusokban a hasznos információknál, illetve a honlapon ( www.tensi.hu ) általános tájékoztatást nyújt, de kérjük hogy tájékozódjanak egyéb fórumokon is. Természetesen nincs arra garancia, hogy az időjárás a megszokottak szerint alakul.

· Egyéni utazás esetén a helyszínen, illetve az utazás során irodánk nem biztosít magyar nyelvű képviselőt (idegenvezetőt vagy asszisztenciát). Amennyiben probléma merülne fel és a probléma helyszínen nem megoldható, kérjük vetessen fel jegyzőkönyvet.

 

Vissza
Kérje ajánlatunkat!