Három folyó, megannyi felfedezés: hangulatos városok, híres borvidékek és festői folyópartok kísérik az utazást Kölnből egészen a Saar vidékéig.
Ez a hajóút három különleges folyó, a Rajna, a Mosel és a Saar legszebb vidékeit kapcsolja össze egyetlen utazás során. Hangulatos borvárosok, meredek szőlőhegyek, középkori települések és római kori emlékek váltják egymást, miközben olyan történelmi városok is szerepelnek a programban, mint Trier, Koblenz és Luxemburg. A program különlegességei között az andernachi hidegvíz-gejzír, a Mosel borvidéke, a Saar-kanyar és Eltz vára is helyet kap.
Változatos tájak, kultúra, történelem és borvidékek – mindez a folyami hajózás kényelmével, napról napra új élményekkel.
A Rajna, a Mosel és a Saar kincsei
Az utazás napról napra
nicko SPIRIT hajóút

Budapest – Köln repülőút, transzfer egy kölni étterembe majd érkezés a szállodába.
Reggeli után félnapos városnézés Kölnben, majd ebéd Kölnben, ezután transzfer a kikötőhöz, beszállás a hajóra.
Program az árban
Kirándulás az andernachi hidegvíz-gejzírhez
Látogatás a világ legmagasabb hidegvíz-gejzírjénél, amely akár 60 méter magasra is feltör a Namedyer Werth-félszigeten. A hajótól rövid sétával érhető el a Gejzír Központ, ahol egy látványos, „föld alatti utazás” keretében ismerhetjük meg a gejzír kialakulását és a Keleti-Eifel vulkanikus vidékének különlegességeit.
Ezt követően panorámahajózás a Namedyer Werth természetvédelmi területre, ahol testközelből figyelhetjük meg a gejzír látványos kitörését.
Ajándék TENSI kirándulás
Városnézés Treis-Kardenben
Különleges séta keretében ismerkedhetünk meg a Mosel partján fekvő festői Treis-Kardennel. A történelmi öltözéket viselő kanonok Karden favázas házakkal szegélyezett utcáin kalauzol végig, miközben történetekkel és szórakoztató anekdotákkal idézi fel a település múltját.
A Mosel vidéke évszázadok óta híres szőlőtermesztéséről, így a programból nem maradhat ki a történelmi Stiftsherren borospince és párlatfőzde meglátogatása sem. Itt betekintést nyerhetünk a helyi szőlőtermesztés és párlatkészítés hagyományaiba, végül pedig kóstolón is részt vehetünk.
Időtartam: kb. 1 óra. A séta részben macskaköves utcákon vezet, a borospincében néhány lépcsővel is számolni kell.
Program az árban:
Borélmények Bernkastelben
Bernkastel hangulatos óvárosában tett rövid séta során megismerkedhetünk a városhoz kapcsolódó legendákkal és történetekkel. Ezt követően panorámaút vezet Brauneberg felé, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Mosel kanyarulataira és szőlőkkel borított lankáira.
A program során egy római kori szőlőprést is felkeresünk, ahol betekintést nyerhetünk a Mosel-vidék mintegy 2000 éves borkultúrájába. Ezután egy közép-moseli pincészetben a helyi borász mesél a borkészítésről, a meredek hegyoldalak szőlőműveléséről és a pincészet munkájáról. A kirándulást természetesen helyi borok kóstolója zárja.
Időtartam: a séta kb. 45 perc, részben macskaköves utcákon, a római szőlőprésnél néhány lépcsővel. Kerekesszékkel és járókerettel nem ajánlott.
Egyénileg, a hajón foglalható kirándulás:
Városnézés Bernkastelben
Vezetett séta Bernkastel-Kues hangulatos, történelmi utcáin, ahol szinte minden ház és kapualj a város gazdag múltjáról mesél. Bernkastel neve a római kori „Princastellum” elnevezésből ered, amely egykor a Mosel nagy kanyarulatánál álló erődöt jelölte. Bernkastel és Kues városrészeit csak 1904-ben egyesítették, ekkor kapcsolta össze őket a Mosel felett átívelő híd.
A séta során nemcsak a Mosel-vidék borkultúrájáról, hanem a Cusanus-városként is ismert település izgalmas történelméről is számos érdekességet tudhatunk meg.
Időtartam: kb. 1,5 óra. A séta részben macskaköves utcákon vezet, néhány lépcsővel és enyhébb emelkedővel. Kerekesszékkel és járókerettel nem ajánlott.
Program az árban
Kirándulás Luxemburgba
Kirándulás a Luxemburgi Nagyhercegség fővárosába, amely több mint ezeréves történelmével és különleges városképével Európa egyik legérdekesebb fővárosa. Az óváros és az egykori erődítmény maradványai 1994 óta az UNESCO Világörökség részét képezik.
A városnézés során megismerkedhetünk Luxemburg modern, európai arcával és az Európai Negyed legfontosabb épületeivel, majd séta következik a történelmi óvárosban. Útközben többek között a katedrálist, a Nagyhercegi Palotát és a hangulatos sétálóutcákat is érintjük.
Időtartam: kb. 1,5 óra séta, részben macskaköves utcákon és emelkedőkön.
Mozgásukban korlátozott vendégek, valamint járókerettel vagy kerekesszékkel közlekedők számára nem ajánlott.
Egyénileg, a hajón foglalható kirándulás:
Kirándulás a Saar-kanyarhoz – a rómaiak nyomában
A kirándulás első állomása a Villa Borg, ahol egy teljesen rekonstruált római kori villakomplexum segítségével elevenedik meg a Mosel
Saar-vidék közel 2000 évvel ezelőtti élete. A látogatás során megtekinthetjük az egykori lakóépületet, a római fürdőt, a konyhát,
valamint a gyümölcs-, zöldség- és fűszernövényekkel beültetett kerteket.
Ezután a Saar-vidék egyik legismertebb természeti látványosságához, a Saar-kanyarhoz (Saarschleife) utazunk. Egy kellemes erdei séta
után érjük el a Cloef-kilátót, amely mintegy 180 méter magasból kínál lenyűgöző panorámát a Saar látványos folyókanyarulatára.
Időtartam: összesen kb. 1,5 óra séta. A Villa Borg egyénileg is bejárható.
Program az árban
Városnézés Trierben
Trier, Németország legrégebbi városa, gazdag történelmi örökségével szinte szabadtéri építészeti múzeumként tárul elénk. A rómaiak által Kr. e. 17-ben alapított város egykor több római császár rezidenciája is volt.
A városnézés során Trier különböző történelmi korszakainak emlékeit fedezhetjük fel. Megismerkedünk a római múlt olyan emlékeivel, mint a Barbara-fürdők és az amfiteátrum, majd a séta során érintjük a Püspöki Palotát, a Palotakertet és a Konstantin-bazilikát. A program fénypontja Trier jelképe, a közel 2000 éves Porta Nigra, a római építészet egyik kiemelkedő emléke.
Időtartam: kb. 1,5 óra séta, részben macskaköves utcákon.
Pihentető hajózás a folyón, a fedélzeti szolgáltatások és a festői tájak élvezetével.
Program az árban
Városnézés Koblenzben
A több mint 2000 éves múltra visszatekintő Koblenz Németország egyik legrégebbi városa. Már eredeti latin neve, a Confluentes – „összefolyók” – is különleges fekvésére utal: itt találkozik egymással a Rajna és a Mosel, a híres Deutsches Ecknél (Német Sarok). A vezetett séta során felfedezzük a történelmi óváros hangulatos utcáit, a Szent Castor-bazilika és a Miasszonyunk-templom környékét. A program során Koblenz egy másik jellegzetességét, a városháza mellett található Schängelbrunnen szökőkutat is felkeressük, amely a koblenzi „Schängel” csibészes figurájának állít emléket.
Egyénileg, a hajón foglalható kirándulás:
Kirándulás Eltz várához
Autóbuszos kirándulás a festői Eltz várához, amely évszázadokon át sértetlenül vészelte át a háborúkat, és története során soha nem pusztították el.
A vezetett látogatás során nyolc évszázad kultúrtörténetén kalauzolnak végig bennünket. A vár építészete és gazdagon berendezett termei hűen őrzik az elmúlt korok emlékeit. A program része a kincstár megtekintése is, ahol több mint 500, a 12–19. századból származó műtárgy látható.
Időtartam: kb. 1,5 óra séta. A várban sok lépcső található, lift nincs, ezért mozgásukban korlátozott vendégek és kerekesszékkel közlekedők számára nem ajánlott.
Kiszállás a hajóról, majd transzfer a repülőtérre és hazautazás.
A program módosulhat!
Amennyiben a megjelölt kirándulások egyikén, vagy az összesen nem kíván részt venni a részvételi díj nem változik!
Kabinkategóriák és teljes csomagárak
HD kategória
- Csomagár "HD" kategóriájú kabinban/fő
- 3 900 €
- ELŐFOGLALÁSI KEDVEZMÉNY
- -150 €
- Repülőtéri illeték kb./fő
- 129 €
- Útlemondási biztosítás (2 %)*/fő
- 80,5 €
MD kategória
- Csomagár "MD" kategóriájú kabinban/fő
- 4 500 €
- ELŐFOGLALÁSI KEDVEZMÉNY
- -150 €
- Repülőtéri illeték kb./fő
- 129 €
- Útlemondási biztosítás (2 %)*/fő
- 92,5 €
OD kategória
- Csomagár "OD" kategóriájú kabinban/fő
- 4 850 €
- ELŐFOGLALÁSI KEDVEZMÉNY
- -150 €
- Repülőtéri illeték kb./fő
- 129 €
- Útlemondási biztosítás (2 %)*/fő
- 97 €
A csomagár az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:
- Budapest – München Köln –Köln- München - Budapest repülőjegy turista osztályon, a Lufthansa légitársaság menetrend szerinti járataival
- 1 éjszaka szállás a hajóút előtt Kölnben 4 csillagos szállodában, kétágyas szobában reggelivel
- Vacsora Kölnben az érkezés napján, másnap városnézés (belépő a kölni dómba) és ebéd Kölnben
- Szükséges busztranszferek a repülőtér, a szálloda, és a kikötő között
- Teljes ellátás a nicko SPIRIT fedélzetén ( bőséges svédasztalos reggeli kávéval, teával és gyümölcslével; többfogásos ebéd- és vacsoramenü ültettet étteremben; igény szerint könnyű, svédasztalos ebéd; kávé vagy tea ebéd és vacsora után; a napi programtól függően délutáni kávé és sütemény vagy éjféli snack; üdvözlő- és búcsúfogadás a kapitánnyal; ünnepi kapitányi/gálavacsora
- A wellnessrészleg használata fitneszteremmel és szaunával
- A nicko cruises utaskísérője és helyi idegenvezető, valamint magyar nyelvű idegenvezető kíséret az utazás teljes időtartama alatt
- Kényelmes audiórendszer a szervezett kirándulások idején
- Szórakoztató programok a fedélzeten
- Minden kikötői illeték
- Kirándulás csomag 5 programmal a leírás szerint (program az árban)
- TENSI ajándék kirándulás
- útlemondási biztosítás, mely a csomagár és a repülőtéri illeték értékének 2%-a**
A csomagár az alábbiakat nem tartalmazza:
- előre megvásárolható italcsomag, melynek ára - 264 euró/fő *
- egyénileg a hajón foglalható fakultatív kirándulások díja
- a személyes kiadások (pl. telefon, minibár, internet (wi-fi internet a hajón felár ellenében vásárolható), stb.
- borravalók a hajóút végén (ajánlott 10–13 € / fő / nap)
- betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás – megkötését feltételen javasoljuk
Biztosítások
*Biztosítások: A részvételi díj tartalmazza az útlemondási biztosítás díját, amely nem kötelező, megkötését a szigorú lemondási feltételek miatt javasoljuk. A részvételi díj nem tartalmazza az utasbiztosítást, kérje kedvező ajánlatunkat Covid fedezettel rendelkező betegség-, baleset- és poggyászbiztosításra.
Fakultatív kirándulások
*** A magyar nyelvű fakultatív kirándulásokra itthon előre kell jelentkezni, az angol nyelven indított programokat a fedélzeten is le lehet foglalni a szabad kapacitások függvényében.
TELJES ÁR (BRUTTÓ ÁRAZÁS, CSOMAGÁR)
A csoportos utazások részvételi díja valamennyi kötelezően fizetendő költséget tartalmaz, amely minimálisan szükséges ahhoz, hogy az utazó részt tudjon venni az utazáson. A részvételi díjon felül egyéni igény szerint foglalhatók további szolgáltatások, pl. fakultatív ellátás, fakultatív programok, extra poggyász, vízumdíj, esetleges belépők, biztosítások; ezen szolgáltatások díját valamennyi útnál részletesen megadjuk. Nem tartalmazza a teljes részvételi díj az utazás helyszínén fizetendő szervízdíjat/borravalót.
Hivatalos ajánlatnak csak az ajánlatkérést követően elkészített, konkrét utazásra vonatkozó és opciós foglalást is tartalmazó írásbeli ajánlat minősül. A helyek elfogyhatnak.
Csoportos foglalás - kabinok kijelölése
A hajótársaság csoportos foglalás esetén a választott kabinkategóriát garantálja, a kabinszám nem választható, azt a hajótársaság jelölki ki az induláshoz közeli időpontban. A kapott kabinok elhelyezkedéséről (melyik fedélzeti szint, elöl, hátul, középen, lifthez közel/távol stb.) a hajótársaság dönt, ennek befolyásolására, ill. esetleges módosítására nincs lehetőségünk. Előfordulhat korlátozott kilátású, akadálymentesített berendezésű és elrendezésű (két külön ágy) kabin, ill. az is, hogy a kétágyas kabinban nincs szófa ágy.
Több kabin együttes foglalása esetén, nincs ráhatásunk a kapott kabinok egymáshoz viszonyított elhelyezkedésére.











