Costa neoClassica

2014. december 18-án a tetőtől talpig átalakított Costa Classica (53.000 bruttó regisztertonna, 654 kabin) Costa neoClassica néven csatlakozott a Costa neoCollection csapatához, hogy a két másik neoCollection hajóval együtt fantasztikus, újszerű Costa neoCollection-hajóutakkal, azaz kisebb méretű hajókkal, „lassú” tempóban hajózott, egyedi, különleges természeti szépségeket és nagyon izgalmas kulturális programokat, látnivalókat ígérő, sok esetben az UNESCO Világörökség Listáján is szereplőcélállomásokat érintő útvonalakkal hódítsa meg a hajós utazóközönséget.

 

A Costa Cruises hozzávetőleg 22.5 millió eurót invesztált a pályafutását most már Cost neoClassicaként folytató hajó átalakításába, amelyet Genovában, a szakmában nemzetközi szinten is az élvonalba tartozó San Giorgio del Porto hajógyárban végeztek el. Az átalakítás kiterjedt mind a hajótestre, mind a motorrészre, mind pedig a kabinokra.

 

A kabinokat és a vendégek által használt fedélzeti területeket teljes egészében felújították. Az új dizájn kialakításával a Costa a Partner Ship Design nevű céget bízta meg, amely az intimebb Costa neoCollection-hajók atmoszféráját és eleganciáját hivatott és igyekezett az új „csapattag” fedélzetén is megvalósítani. A Costa neoCollection a maga sajátos stílusával ideális párok, nászutasok, baráti társaságok számára, mert szolgáltatásaiban a legmagasabb színvonalat kínálja. Kulcsszava a szabadság és rugalmasság, hisz célja, hogy minden egyes vendég megtapasztalja a saját tempójához igazodó/igazított hajózás csodáját.

 

A wellness részleget ugyancsak felújították, és a megújult terek kialakításánál kiemelt szempontként ügyeltek arra, hogy, ha lehet, még inkább pihentető-ellazító legyen az egyes enteriőrök hangulata. A részleg újdonsága továbbá egy a speciális energetizáló edzésekre fenntartott külön TRX edzőterem létrehozása.

 

Számos további új szolgáltatással is szolgál az újjávarázsolt hajó, melyek közös jegye a jellegzetesen olasz stílus, azon belül is az „Itália legjavát” képviselő márkák.

 

A Tivoli étteremben két- és négyszemélyes asztalok biztosítják a rugalmas étkezési lehetőséget, amely utóbbiba természetesen beletartozik a hajózási napokon jóleső villásreggeli (brunch) is. A Costa neoClassicán fantasztikus az ételválaszték: függetlenül attól, hogy a fedélzeten vagy a parton étkeznek-e, minden kikötőállomáson egészséges alapanyagokból, helyi tradíciók nyomán készült ételek közül válogathatnak a Costa-vendégek. A hajótársaság és a pollenzói Università delleScienzeGastronomicheegyüttműködése eredményeképp az éttermek menüsoraiban mindig szerepelnek helyi receptek, ami segíti a meghatározó helyi kulináris és kulturális tradíciók népszerűsítését.

 

Az Al Fresco kávézó ezzel szemben a békebeli idők nyugalmát idéző pihenőhely. Tetővel fedett központi részét fákkal díszítették, hogy tökéletes „fészek” legyen az ellazulásra, „kiengedésre”, szabadtéri területe pedig úgy néz ki, mint egy terasz, amely a tengerre néz. A Foyer bár Ferrari habzóboraival ideális egy aperitif elfogyasztására, míg a Dolce Amore bár a kávé és pizza szerelmeseinek lett kitalálva, ugyanis nappal különböző országok kávékülönlegességeit kínálja, este pedig finom pizzákkal várja a hajó utasait.

 

A vendégek egyébiránt a kabinjukban is élvezhetik az igazi eszpresszót, köszönhetően a bennük újonnan elhelyezett Illy kávégépeknek. Új bútorokkal büszkélkednek továbbá a lakosztályok balkonjai, sőt ugyanezek Elemis kozmetikai termékekkel is kiegészültek.

 

A napfényes napokon a „lounge” stílus dominál a fedélzet nyitott felén, melynek medence melletti részét a forró estéken fából készült tető fedi. A Costa neoClassica fedélzetén a remek esti programok közé pedig egy új elem, egy eredeti neoCollection-program, a „csillagnézés” is felsorakozik: szakértők segítségével, kiváló minőségű távcsöveken figyelhetik meg a csillagokat a vendégek.

 

Végezetül csakúgy, mint a másik két Costa neoCollection-hajón, a Costa neoClassica fedélzetén is van hivatásos Concierge, aki segít a legjobb parti és fedélzeti programok, szolgáltatások kiválasztásában, és nem hiányoznak a neoClassicáról az összes foglalható kirándulásról információt nyújtó fedélzeti „totemoszlopok” sem.


Vízre bocsátás éve: 1991, felújítás éve: 2013
Tömeg: 52.926 tonna

Hosszúság: 220,6 m
Fedélzetek száma: 13, 11 az utasok számára
Kabinok száma: 654

Teljes utaskapacitás: 1.680 fő
Személyzet: 590 fő

A hajó szolgáltatásai

 

Sport és szépségápolás

  • 2 úszómedence,
  • 4 jacuzzi, futópálya (kb. 250 m),
  • fitneszközpont: szépségszalon,
  • fitneszterem,
  • szauna,
  • török fürdő,
  • aerobik,
  • szépségápolás

 

Éttermek & bárok

  • étterem,
  • büféétterem,
  • ár/büféétterem,
  • pizzéria,
  • bár és cukrászda (Il Dolce Amore),
  • bárok

 

Szórakozási lehetőségek

  • 650 fős színház,
  • 360 fős bálterem,
  • 140 fős konferencia központ,
  • 3 tárgyaló terem,
  • 40 fős kártyaszoba,
  • diszkó,
  • üzletek,
  • könyvtár,
  • gyermekjátszó és tiniklub

 

További szolgáltatások

  • foto-bolt,
  • gyorstisztító,
  • telefon-,
  • fax-, e-mailkommunikáció,
  • orvosi szoba,
  • pénzváltó,
  • recepció & kirándulások irodája,
  • kápolna,
  • tárgyalásokhoz szükséges kellékek

 

 

Costa neoClassica képgaléria


Vissza
Kérje ajánlatunkat!