Erősítse természetes módon, de hatásosan az immunrendszerét

Bár reménykedtünk benne hogy minél rövidebb ideig, de úgy tűnik, a koronavírus egy darabig még része lesz az életünknek. Ennek fényében felmerül, mit is tehetünk azért, hogy ne fertőződjünk meg, vagy ha mégis, a lehető legenyhébben vészeljük át. Mint minden betegség megelőzéséhez, ebben az esetben is fontos, hogy egészségesen éljünk, eleget mozogjunk, megfelelően táplálkozzunk, azonban emellett hasznos alternatív megoldásokat keresni az immunrendszer megerősítéséhez.

A COVID-19ről még mindig keveset tudni, de az mostanra biztosnak tűnik, hogy a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel vészeli át, így míg a járványhelyzet tart, fontos a szervezetünk legkisebb jelzéseit is figyelni, ha úgy érezzük, nem vagyunk jól. A betegség egyik legkárosabb tünete az, hogy a súlyos betegek szervezetében a vér oxigénszintje drámaian lecsökken. A legújabb kutatások azonban arra világítottak rá, hogy eddig tisztázatlan okokból, a tünetmentes fertőzöttek közül is sokan szenvednek alacsony véroxigén szinttől anélkül, hogy ebből bármit érzékelnének, és ez bizonyos esetekben akár szívrohamhoz is vezethet.

E tünetek megelőzéséhez az egyik legjobb megoldás lehet a SENSOLITE® polarizáltfény-terápiás fényágy kúraszerű használata. Az eszköz Fenyő Márta biofizikus, a Bioptron lámpa feltalálójának újabb, a teljes testfelületen alkalmazható találmánya. A CE engedéllyel ellátott orvostechnikai eszköz teljes egészében magyar gyártmány és találmány. A Sensoilte fényágy az egy égős kislámpával szemben közel ezer LED izzót tartalmaz és az egész testet megvilágítja, így hatása a Bioptron lámpa hatásának sokszorosa. A készülék által kibocsájtott polarizált fény áthatol a bőrön és eléri a kapilláris ereket, így a kezelés alatt a szervezet minden részéhez eljut.

A Sensolite fényágy ismert kockázatok és mellékhatások nélkül fejtheti ki jótékony tulajdonságait. Rendszeres használata jelentős mértékben serkenti a szervezet öngyógyító folyamatait, javítja a vörösvérsejtek oxigénfelvevő képességét, a vérkeringést, stimulálja az immunrendszert, gyorsítja a sejtek anyagcseréjét és a szervezet védekezőképességét, ösztönzi a regeneratív folyamatokat az egész szervezetben – ezáltal elősegíti és felgyorsítja a gyógyulást. Hatása a vér oxigénszintjére a koronavírus hatásának ellentétje. Használata megelőzés mellett már gyógyult betegek rehabilitációjára is kiemelten ajánlott.

A polarizáltfény terápia szelíd gyógymód, mely pozitív hatását kúraszerű használat által fejti ki a leghatékonyabban. Immunerősítés mellett számos betegség megelőzésére és már meglévő betegségek tüneteinek enyhítésére bármely korosztály számára javasolt.

 

 

Sensolite Komjádi
1023. Budapest, Komjádi Béla u. 1.
Nyitva tartás:
Hétfőtől-péntekig 10:00 óra és 20:00 óra között, szombaton és vasárnap 9:00 óra és 14:00 óra között.
Tel.: +36 1 345 1556, +36 70 454 5599 
E-mail: gyogycentrum@sensolite.hu
További információk:
www.sensolite.hu

 

Vissza
Kérje ajánlatunkat!